Amikor művészetről beszélünk, irodalomról, filmről, zenéről vagy éppen képzőművészetről, nem csak alkotókról, hanem emberekről is beszélünk. Ezért nem is tudok és nem is akarok személyes vonatkozások nélkül szólni ezen a mostani eseményen, mely előtt már elég mélyen megismerkedhettünk Vass Tiborral és munkásságával a Lapis József által vezetett eseményen. (A kiállítás megnyitóját megelőzte Vass Tibor költői estje a Debreceni Költészeti Fesztivál keretében, ahol Lapis József beszélgetett a költővel, – A szerk.)
Vass Tibor nekem Vasstibi, ha nem is ezer, de legalább harminc éve. És ezek az évek csak úgy elröppentek, miközben figyeltem a verseit, a képeit, az akcióit, értékteremtő művészeti, szerkesztői, szervezői tevékenységét. Nem véletlen, hogy számomra Miskolc Vasstibi szemüvegén keresztül lett szép város, izgalmas hely, a kies Hernádkak pedig a világ (egyik) közepe. Ahogy Sárospatakra sem tudok úgy fordulni, hogy ne jusson eszembe a Lapis József nevű fiatalember, akivel folyóiratot szerkesztettünk, akinek mindig szívesen olvasom a verseit, és akinek nyilvánvalóan Debrecenhez is van (nem kevés) köze. Ahogy Vass Tibornak is, hiszen irodalmi próbálkozásokkal jelentkező hölgyeknek és uraknak írt nyilvános üzeneteit az itteni olvasók is megismerhették annak idején egy hárommegyés nyomtatott kiadvány jóvoltából. És ha a Méliusz, a Bem téri központi könyvtár, akkor Korpa Tamást se feledjem, aki egyszerre Vámospércs, Kolozsvár mellett még ki tudja, hány helyet idézhet fel bennünk. Vagy Borbély Szilárd. Szilárd. Ő is közös pontunk. A szépség és a szomorúság felől közelítve is.
Fotó: Vass Attila Tamás
Vass Tibor hosszú évek óta űz több izgalmas játékot: például azt, melyben költőket kér fel, akik jórészt holt költők fiktív találkozásairól, elképzelt történeteiről írnak alkalmi verseket. A játék fontos: egyik központi eleme a Vass-életműnek. Tetten érhető a lírájában, a képeiben, a gondolkodásában – az egész életében. A játéknál kevés komolyabb tényező van. Nála organikusan áll össze sűrű és gyönyörű szövetté, egyszerre mély és ugyanakkor már-már viccesen játékos is, pontos és kérdésekre, továbbgondolásra buzdító, amit és ahogy tesz.
Ha az alkotó írna, beszélne e tárlatról, nyilván könnyedén tudná definiálni, mit látunk, mit miért és hogyan csinált, mi mit jelent. Mivel Vass Tibor az alkotásra, a tárlatra, én a megnyitóra kaptam felkérést, így én adom kölcsön a szemüvegemet a nézőknek, és persze, ez is csak játék, tudjuk jól, az alkotás, a gondolkodás szabad, az asszociációk is azok.
Vass Tibor „nem szokott haknizni”, tehát minden felkérésre külön felkészül, komolyan veszi a felkérőt és önmagát is. Komolyan veszi a helyet, az eseményt. Komolyan veszi a játékot. Halotti Tompa. Pompás felütés. Szó szerint. Élet és halál kérdése, élet és halál kérdései sorakoznak elénk.
A Halotti Tompa sorozatának címei Borbély Szilárd-idézetek:
Mert testben élni maga a halál I–X.
Sokat már nem jelent a test I–X.
A bűn olyan, mint bármi más a tévén I–X.
Amikor először láttam ezeket a képeket, azt éreztem, mintha hőtérképek által nyílna meg előttünk a világ – ez és a másik világ. A másvilág. Alapvetően minden erről szól. Az életről, és arról, ami akkor lesz, ha véget ér. De addig. Addig a lét a tét. A színek, a formák mesélik a történetet, ami bennünk játszódik és ami tükörképe annak, ami kint van.
Miért éppen Tompa? A költészet és a veszteségek, a családi tragédiák miatt? A feldolgozhatatlan fájdalom miatt? Ez a közös nevező Tompa Mihályban, Vass Tiborban, Borbély Szilárdban? A kibogozhatatlan kín? A versek halmaza? A költői képeké? A költő képeié, melyek itt néznek ránk a falról? Melyeket itt nézünk mi, és keressük a kapcsolódási pontokat?
Bűn az élet? Nem élni bűn? És a halál? Mi a halál? Akár Akárki? Honnan és mikor érkezik? Hova visz? Közösségünk ez? Ezek a tények?
Távolabbról, vagy más szögből látszik, ha előttünk és ilyen színes áttéteken kapjuk a kérdéseket és a válaszokat? És a képernyőre emlékeztető kép, mintha tévét néznénk vagy számítógépes monitort, közelebb visz a valósághoz? Vagy érthetőbbé teszi az elfogadhatatlant? Kik vagyunk mi, honnan jöttünk, miért megyünk innen és hova? Hírek, sorozatok szereplői? Egy másik élet, egy másik innen? Tétova ide és oda?
Ha az álom „kishalál”, akkor az olvasás „kisélet”? Vagy kísérlet? Vass (Tibor) szerint a világ?
Ha a színek felől közelítünk, jól láthatóan három a halmaz. A kékek és bordók/pirosak (a vér vöröse, az ég túlvilági kékje) mellett a tiszta izzású, egészen színes képek világa szembesít önmagunkkal. Minden történés múlt idő. Minden elmúlik – de addig vagyunk.
Purgatórium? Pokol? Menny?
Az élet útjának melyik felén találkozunk?
Melyik évszak ez? Örök tél? Örök nyár? Örök kárhozat?
A képek olyanok, mint kövek, ha vízbe hullanak, hullámokat vetnek bennünk. Vessenek.
Egy kiállítás valójában nem magyarázatot kíván, hanem egy ajtót, melyen át beléphetünk terébe. Azt hiszem, nekem csak annyi lehet a tisztem, hogy ezt az ajtót kitárjam. És hogy mi is vár mögötte? Nézzük meg!
Elhangzott 2026. április 8-án a Debreceni Költészeti Fesztiválon a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, Vass Tibor Halotti Tompa című képzőművészeti tárlatának megnyitóján. A tárlat május 9-éig látogatható a MÉLIUSZ Központi Könyvtár 2. emeletén. A megnyitó megtekinthető a könyvtár YouTube-csatornáján. Fotók: Vass Attila Tamás
Hozzászólások